A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása

Idén március 15-én tízből hat magyar nemtől, kortól és pártszimpátiától függetlenül mellére tűzi a 163 évvel ezelőtti forradalom ma élő legfontosabb szimbólumát, a kokárdát. A megkérdezettek többsége számára azonban nem vonzóak a hivatalos megemlékezések.

Egy évvel korábban, a fokozódó kampányhangulatban a megkérdezettek alig negyede vallotta, hogy részt vesz valamilyen megemlékezésen, 2011. március idusát azonban sokkal többen töltik előre láthatólag az utakon és tereken: a megkérdezettek harmada tervezi közös ünneplésen való részvételét.
A vidéki településeken lehet számítani a legnagyobb ünnepi közösségre (34-38 százalék), a fővárosiak pedig inkább pihenéssel töltik az ünnepnapot (28 százalék).
Érdekes különbségeket találunk a különböző pártok táboraiban: leginkább a kormánypártok szimpatizánsainak fontos a közös ünnep (41 százalék), az ellenzéki táborokra kevésbé lehet számítani. Az LMP szimpatizánsok 63 százaléka nem talál magának vonzó megemlékezést, a Jobbik-szimpatizánsok 64, a  szocialista szimpatizánsok pedig 65 százaléka marad otthon idén március 15-én.

Az adatfelvétel 2011. március 7. és 10. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos lekérdezés. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.

A Széll Kálmán Terv keddi bemutatása lefektette az idei év pontos tárgyalási ütemtervét és kijelölte azok felelőseit. A gazdasági csomag pontjainak elfogadását széleskörű vita előzheti meg, a társadalmi ellenállást azonban csökkentheti, hogy a bejelentés előtti közvélemény-kutatás alapján kedvező közhangulat erősíti a kormány kezdeti tárgyalási pozícióját.

A felfokozott reformváró hangulatban segíti az intézkedések elfogadását, hogy azok magyarázatában több támogatott vélemény is megjelent. A magyarok 76 százaléka egyetért azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani, 62 százaléka pedig úgy véli, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.

További érdekesség, hogy tízből nyolc (18 éven felüli) tanuló, valamint a nyugdíjasok és a munkahellyel rendelkezők 77-77 százaléka igazolta felmérésünkben a munkanélküli segélyezés reformjának szükségességét, de az állástalanok körében is meglepően magas támogatás tapasztalható (69 százalék). Miközben a Fidesz-szimpatizánsok 83 százaléka ért egyet a kormány érvelésével, és azt a szocialista tábor 74 százaléka is támogatja, a Jobbik szimpatizánsainak „mindössze” 63 százaléka ért egyet azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani.
A rokkantnyugdíj-ellátás rendszerének felülvizsgálata a munkanélküliek 69, a munkavállalók 66, valamint a nyugdíjasok 60 százaléka szerint lenne szükségszerű. A kormánypártok és a legnagyobb ellenzéki párt szimpatizánsai ugyanakkora arányban vélik igaznak, hogy a rokkantnyugdíjból élők számottevő része jogosulatlanul veszi fel havi járandóságát (68-68 százalék), a kisebb parlamenti pártokra azonban ez kevésbé jellemző.

A kutatásunk innen tölthető le.

Az adatfelvétel 2011. február 7. és 10. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos lekérdezés. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.

A 73 kétharmados többséget igénylő szabályozási tárgykörből 42-höz nyúlt hozzá eddig a kormány parlamenti többsége. Széleskörűen használta tehát a kétharmad adta lehetőséget a Fidesz-KDNP, amely egyedül rendelkezik ekkora felhatalmazással – a rendszerváltás utáni magyar politikában példátlan módon. Kétharmados módosítások történtek a kormányszerkezet, illetve a közigazgatás területén, átalakultak a politikai intézmények, változott az Alkotmánybíróság és az igazságszolgáltatás szabályozása, gazdasági, pénzügyi jellegű törvények módosultak, létrejött az új médiaszabályozás, valamint szimbolikus döntések sora született. A „kimaradt” tárgykörök egyrészt az extrém helyzetekre vonatkoznak (pl. hadiállapot kinyilvánítása, a köztársasági elnök felelősségre vonásának megindítása), ugyanakkor maradtak még „kiaknázatlan” területek (pl. Házszabály, népszavazás intézménye), vagy további adósságok (pártfinanszírozás). A lényegi tárgyköröket, valamint a személyi döntéseket tekintve azonban maximálisan élt az óriási felhatalmazással a kormánypárt, és közben meg is tartotta kétharmados támogatottságát.

• A kormánypártok kétharmados „aktivitása rátája” 58%
• Alkotmányba iktatták a miniszterelnök-helyettes pozícióját; a minősített többséget igénylő módosításoknak köszönhetően kiszélesedett a Belügyminisztérium hatásköre; új jogalkotási törvény született
• Átalakult az önkormányzati választási rendszer, a jövőre vonatkozóan csökkentették a parlamenti képviselők számát
• Az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítették; kétharmados szabályozási tárgykörbe emelték az ügyészséggel kapcsolatos jogszabályokat; a bírósági eljárásokat „gyorsító” csomagot fogadtak el és növelték az OIT elnökének jogköreit
• Megalakult a Nemzeti Adó és Vámhivatal; újjáalakult a PSZÁF – elnökének jogköre kiszélesedett
• Veszélyhelyzetben a gyors és hatékony állami reagálás lehetőségének megteremtése (lex Mal); „különmértékű” adóztatás alkotmányos alapjainak megteremtése; sztrájktörvény módosítása
• A médiaszabályozás területén új, konvergens hatóság felállítása – új médiaalkotmány és médiatörvény
• Kedvezményes honosítás lehetőségeinek megteremtése; közjogi méltóságok juttatásainak csökkentése; tartalékos haderő felállítása

Ami a módosítások tartalmát és célját illeti, azok elsősorban a mozgástér bővítésére, a minősített többség hiányában eddig működési zavarokkal küzdő intézmények szabályozására irányultak – nem mellékesen a saját politikai érdek érvényesítése mellett. Minden kormányzó erő törekszik ugyanis a kormányzati kompetencia erősítésére, a mozgásterét akadályozó korlátok leépítésére, ám most erre kétharmados többsége van a hatalmon levőknek. A kormányzati kompetencia erősítése a kormány szerkezetének átalakításával kezdődött, majd a Fidesz kétharmados többségét kihasználva komoly intézményi, személyi, gazdasági változtatásokba fogott. Tette mindezt a működőképesség javítása, gazdaságpolitikája végig vitele, vagy a személyi döntések során a politikai lojalitás érvényesítése szempontjából.

Az európai viszonylatban is ritka, nem nagykoalíció által birtokolt kétharmados többség óriási elvárásokat támasztott a Fidesz-kormánnyal szemben, hiszen amit korábban ennek hiányában nem lehetett megtenni, vagy a konszenzus hiányára hivatkozva nem tettek meg, arra most a kétharmad birtokában egyedül képes a kormány. A korábbi adósságok (ld. médiatörvény) rendezése így alapkövetelménnyé vált, miközben persze a hosszú távú berendezkedés lehetősége is motiválta a Fideszt a döntések során. A kétharmad ugyanakkor önmagában nem a siker kulcsa. Mivel a kormányoldal egysége nem magától értetődő és egy ekkora frakció összetartása komoly feladat, így érthető a sietség, hogy még a ciklus elején fogott hozzá a komoly változtatásokhoz a kormány. Mindezek közepette azonban alig változott a Fidesz társadalmi támogatottsága, a kétharmados felhatalmazást jó eséllyel most is megkapná.

Gyurcsány Ferenc a legfontosabb kérdést, hogy az MSZP megújításához pártszakadásra vagy „csak” újjászervezésre van-e szükség, kitolta 2012-re. A volt kormányfő hosszú, túlontúl részletes beszédében kevesebbet foglalkozott pártjával, nem tisztázta pontosan saját viszonyát a szocialistákkal. Ellenben annál többet foglalkozott Orbán Viktorral: ezzel egyrészt önmagát igyekezett felemelni a miniszterelnök „szintjére” – bebizonyítva, hogy van alternatíva –, másrészről konkrétan ellenfele személyét igyekezett „démonizálni”. Az is ellentmondásos volt a beszédben, hogy míg jóformán konkrét „balos” gazdasági cselekvési tervet vázolt, nem társított hozzá önmaga számára olyan pozíciót, amelyből ezt képviselni lehetne.

Valódi újdonságot azonban a kormányzásról sem mondott, hiszen annak tételezését, hogy „ki kell építeni Orbán Viktor rendszerének ellenzékét”, már korábban is kifejtette. Ahogy azt is többször elmondta már, hogy ehhez a szociáldemokratákon, a liberálisokon és a konzervatívokon átívelő „antifasiszta frontra” van szükség. És Gyurcsány bár némi önkritikát gyakorolt, nem állta meg, hogy ne kritizálja az MSZP-s pártpénztárnokok világát, pártjának „morális és erkölcsi romlását”. Pedig 2006-ban még azt ígérte, hogy „soha nem fogja bántani a magyar baloldalt”. A szocialistákon belüli hatalmi harc tehát várhatóan tovább fog folytatódni.

Szánthó Miklós – Független Hírügynökség, 2010. február 21.

Változtatás-vágyak

Az általános nemzetkarakterológiában a 19. század óta sokszor találkozunk a magyarok pesszimista, szalmalángtermészetre utaló jellemzésével. Ezért is érdekes, hogy milyen erősen él párhuzamosan a mai társadalomban a közeljövőbe vetett bizalom és a legfontosabb területekkel kapcsolatos reformigény. 2011-et a kormány a megújulás évének nevezte ki, átalakításokra pedig a munkanélküli segélyek, a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy, a hivatali ügyintézés és a közösségi közlekedés területein is igény mutatkozik. A magyarok a betegellátás reformját várják a leginkább (92 százalék), a tömegközlekedés átalakítását pedig a legkevésbé (69 százalék), előbbi szükségét a korábbi ciklusok reformpolitikai folyamainak sikertelensége erősíti, míg utóbbi alacsonyabb értékét a megfoghatatlanság és információhiány okozhatja. Érdekesség, hogy mind a hat vizsgált területen az idősebb korosztály tart leginkább a megújulástól. A munkanélküli segélyek rendszerében a magyarok 82 százaléka csalódott, a kiábrándultság pedig ugyanolyan mértékben jellemzi a munkahellyel rendelkezők és az állástalanok táborait (85-85 százalék). Az elmúlt hónapokban elkezdődött a nyugdíjrendszer átalakítása, amivel kapcsolatban továbbra is magas a várakozás (az összes megkérdezett 77 százaléka szerint szükség van átalakításra). A nyugdíjasok 70 százaléka, a munkanélküliek 78 százaléka, a munkahellyel rendelkezőknek pedig 83 százaléka érzi a nyugdíjreformok szükségét. Az állami hivatali ügyintézés és az oktatási rendszer a megkérdezettek 70-73 százaléka szerint szorul átalakításra.

Az országértékelő beszéd parlamenti változatát hallhattuk, amelyet Orbán Viktor a helyszínhez, a közönséghez igazított. A kormányfő parlamenti beszédét felfokozott várakozás előzte meg, amelyet a kormány nem csillapított, a múlt heti évértékelő után sokan a konkrétumokat hiányolták. A hiányérzet bizonyára megmaradt, mert a tervezett intézkedések részleteire most sem derült fény, Orbán Viktor nem ment elébe a végleges döntéseknek, amelyek vélhetően még nem születtek meg, még viták lehetnek a háttérben. A korábban ismertetett menetrend február végére, március elejére ígérte a reformprogramot, amelyeket egyértelműen Matolcsy György nevéhez kötött Orbán, aki a politikai felelőse lesz az átszervezésnek. Többet beszélt azonban a kormány eddigi eredményeiről, a cselekvő kormányzást hangsúlyozandó, és rengeteg számot, adatot helyezett el beszédében, a parlamenti arénára tekintettel a három ülésszak programját strukturálta. Azt is vázolta, hogy folytatódik az aktív kormányzás, vagyis a feszített tempó a várakozásoktól eltérően nem lassul a törvényhozásban sem. Változás lehet azonban az egyéni képviselői indítványok gyakorlatát illetően, ami nem bizonyult teljesen problémamentesnek.

A múlt heti évértékelőhöz hasonlóan egyfajta finomhangolásként figyelmeztetett a veszélyekre, kockázatokra, és fő üzenetként jelezte, hogy a „különleges idők, különleges eszközöket igényelnek”. Az Orbán-kormány tehát elődeitől eltérő úton jár, új megoldási javaslatokkal él, hiszen elsőszámú érdeke, hogy elkerülje a közvetlen megszorítások bevezetését. Ugyancsak ehhez a vállaláshoz tartozik, hogy a kormány ígérete szerint senki sem járhat rosszabbul, Orbán Viktor leszögezte, ennek érvényt szereznek. A kormányt ért kritikákra reagálva hangsúlyosabban beszélt a leszakadók helyzetének figyelembe vételéről. Azonban nem programismertetés volt a beszéd, és részelképzelések sem derültek ki a munkahelyteremtést, vagy az egészségügy átalakítását illetően sem. Az alkotmányozást tekintve azonban egy újabb érvet hozott fel az új alaptörvény mellett, annak elfogadása ugyanis szerinte gazdasági érdek.

A viszontválaszban szokás szerint „elemében volt” a miniszterelnök, kemény válaszokat adott az ellenzéknek, visszatérően azt üzenve, hogy a két szerinte „szélsőség” között a Fidesz-kormány a közép pozícióját foglalja el, az LMP-vel pedig értelmes párbeszédre törekszik. A konkrét ügyekről is beszélt a viszontválaszban, a Nemzeti Eszközkezelő, a válságadók kapcsán a tárgyalási folyamat fontosságát emelte ki, az adórendszer kérdését pedig élesen elválasztotta a szociális rendszertől.

Szomszéd Orsolya
MTI, Napi Gazdaság, mno.hu – 2011.02.14

A számos konfliktus sem befolyásolta a politikai erőviszonyokat, a Fidesz-KDNP továbbra is magasan vezet a támogatottsági versenyben, miközben az ellenzéki pártok a kormány év végi szorongatott helyzetét sem tudták kihasználni hitelességük, népszerűségük javítására. Az elkövetkező időszak esélyt kínál a kormányoldalnak arra, hogy visszavegye a napirend irányítását, hiszen februárban bejelentésre kerülnek a szerkezeti átalakítások. Ugyanakkor komoly kihívás a kormány számára, hogy valóban reformértékű változásként, megújulásként mutassa be az átalakításokat. Az Orbán-kormány elsőszámú érdeke, hogy elkerülje azt a látszatot, hogy elődeihez hasonlóan az annyit kárhoztatott megszorítások útját járja. A miniszterelnök ugyanakkor évértékelőjében egyfajta finomhangolásként figyelmeztetett a nehézségekre, vagyis arra, hogy még nem vagyunk túl a nehezén, de az átszervezések vezetnek a sikerhez. A várható intézkedések bizonyára bizonyos csoportokat, szektorokat kedvezőtlenül érintenek majd, így a Fidesz óriási előnye is apadhat, ám a hiteles alternatíva hiányában drámai változás az erőviszonyokban nem várható. A hatalmas Fidesz-frakcióban viszont lehetnek feszültségek, érdekellentétek, még ha ezek nem is jelennek majd meg hangsúlyosan a szavazásokban.

Februárban megkezdődik az alkotmányozás parlamenti szakasza, és ez a téma ismét komoly lehetőséget nyújt majd a kormány bírálóinak a támadásokra, kihasználva az esetleges nemzetközi kritikákat. Eddig nem nagyon tudta a kormányoldal a maga érveit megfelelően kommunikálni, nem tudta kellőképpen megindokolni a széles közvélemény előtt az új alkotmány szükségességét. Ezért is igyekezett Orbán Viktor évértékelőjében összegyűjteni az érveket, és az érzelmekre hatni az új alkotmány mellett. Ugyanakkor egyelőre e téma kapcsán is az ellenzék gyengesége és megosztottsága mutatkozott meg. Ám az új alkotmány megítélése szempontjából kiemelten fontos a parlamenti vita, hiszen korántsem mindegy, hogy a Fidesz és a Jobbik mellet az LMP is részt vesz-e a folyamatban, vagy a kívül maradó MSZP-hez csatlakozik. A kormány által dominált ősz után tehát a tavaszi ülésszak indulásakor a figyelem az ellenzéki pártokra irányul, és a nyilvánosság előtt egyértelműbbé válhat, hogyan viszonyulnak a kormányhoz és egymáshoz.

Szomszéd Orsolya, Napi Gazdaság – 2011.02.11