alakulo_ules
Közvélemény-kutatás

A Fidesz-KDNP-vel szimpatizál a többség

A parlamenti választás után is változatlanul őrzi előnyét a Fidesz-KDNP, a kormánypártok népszerűsége 50 százalék feletti a választási részvételüket biztosra ígérők között – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből. A kormánypártok tehát tovább tudtak erősödni a választási győzelmet követően. A teljes népességen belül 41 százalékos, tehát több, mint hárommilliós a kormánypárti tábor, míg a többi párttal összesen 27 százalék, tehát csak kicsivel több, mint kétmillió ember szimpatizál. Így elmondható, hogy nem igaz a kormányellenes tüntetők jelmondata, miszerint ők lennének többségben Magyarországon.

Nezopont_Intezet_kutatas20180507 ábra

A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 41 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK tábora 4 százalékos, az LMP 3 százalékon, a Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll. A teljes népességen belül 41 százalékos, tehát több, mint hárommiliós a kormánypárti tábor, míg a többi párttal összesen 27 százalék, tehát csak kicsivel több, mint kétmillió ember szimpatizál.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP-re 52 százalék szavazna. A kormánypártok tehát tovább tudtak erősödni a választási győzelmet követően. A Jobbikot a biztos szavazók körében 19 százalék választaná. Az MSZP-Párbeszéd listára jelenleg 10 százalék, az LMP-re és a DK-ra egyaránt 6-6 százalék szavazna. A Momentum szavazataránya 4 százalékos, míg a Kétfarkú Kutya Párté 2 százalék lenne a biztos szavazók körében.

A választásokat követően több ellenzéki politikus, illetve véleményvezér is a szerintük tájékozatlan vidéki embereket okolta a választási vereség miatt. Ez az attitűd az ellenzéki pártok szimpatizánsain is nyomot hagyott, a jobbikosok kétharmada (67 százalék), az MSZP szimpatizánsok és DK szimpatizánsok háromnegyede osztotta ezt a véleményt (73, illetve 75 százalék). Rossz taktika lehet viszont az ellenzéki pártok részéről, ha a vereséget ezzel indokolják, mivel a magyarok kétharmada (65 százaléknyian) a vidéki emberekre nézve sértőnek találja ezt a kijelentést.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018. április 13-30. között készült 2000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék.