Közvélemény-kutatás

A Jobbik lett szeptember nagy vesztese

Az önkormányzati választás előtt a pártválasztók arányának csökkenése figyelhető meg, aminek elsősorban a Jobbik és az MSZP a kárvallottja – derül ki a Nézőpont Intézet szeptember 22. és 26. között végzett 1000 fős telefonos országos reprezentatív kutatásából.

A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a pártversenyt, az összes megkérdezett 34 százaléka szimpatizál a kormánypárttal. Ez azt is jelenti, hogy a nyári alacsonyabb támogatottsági értékek után stabilizálni tudta a párt a támogatottságát. A baloldali pártok közül az MSZP és a DK 6-6 százalékon áll, az Együtt-PM pedig 3 százalékon, így újra nyílttá válik a legerősebb baloldali párt címéért folytatott küzdelem. Schiffer András pártja 4 százaléknyi szimpatizánssal rendelkezik. A Jobbik az áprilisi választási hajrára elérte a 15 százalékos támogatottságot a teljes népességben, amit azóta stabilan meg is tartott, azonban szeptemberre visszaesett 11 százalékra, ami szignifikáns 4 százalékos csökkenés a korábbi mérésekhez képest.

A kormánypárt a potenciális szavazók csoportjában is jelentős előnnyel vezet, 45 százaléknyi támogatóval. Ezen a bázison is a Jobbik a második 20 százaléknyi szimpatizánssal, azonban a radikális párt ebben a csoportban is jelentősen visszaesett (6 százalékos csökkenés). Az MSZP és a DK a potenciális szavazók között is fej-fej mellett halad 12-12 százalékos támogatottsággal, az LMP 6, az Együtt-PM pedig 5 százaléknyi potenciális szavazatra számíthatna egy most vasárnapi választáson.