Tarlós István
Közvélemény-kutatás

TARLÓS ISTVÁN NÉPSZERŰBB A FIDESZNÉL IS

Ha Tarlós István újra indul a főpolgármester-választáson, minden esélye megvan arra, hogy harmadszorra is győzzön: a budapestiek 45 százalékának szavazatában biztos lehet. A Nézőpont Intézet, Magyar Idők számára készített legfrissebb budapesti közvélemény-kutatása alapján a feltételezhető siker oka, hogy Tarlós István 11 százalékponttal népszerűbb, mint a kormánypárt.

tarlos_grafika

A Nézőpont Intézet, szeptemberben Budapesten végzett közvélemény-kutatása alapján látható, hogy Tarlós István regnáló főpolgármester legalább 45 százalékot szerezne egy most vasárnap tartandó önkormányzati választáson. Egy közös, eddig még meg nem nevezett, baloldali jelölt 30 százalékos eredményt érne el, a Jobbik jelöltje 6, az LMP-jé pedig 8 százalékot. Az ellenzéki pártok jelöltjei tehát összefogva is kevesebb szavazatot érnének el, jóllehet a jelenlegi pártrendszerben meglehetősen valószínűtlen a közös főpolgármester-állítás. Ez alapján látható, hogy Tarlós István tulajdonképpen ugyanazt az eredményt érné el, mint 2014-ben (49 százalék). Még ha az a valószínűtlen helyzet is állna elő, hogy az összes rejtőzködő szavazó ellenzéki, akkor is megnyerné a főpolgármester-választást.

A fővárosi pártpreferencia-adatokból kiderül az is, hogy Tarlós István 11 százalékponttal népszerűbb a Fidesz-KDNP-nél a fővárosban. A Fidesz KDNP-nek a biztos szavazókon belül 34 százalékos támogatottsága van, de a hivatalban lévő főpolgármester az MSZP-tábor és az LMP-szavazók 14, illetve 16 százalékát is maga mögött tudhatja. Az ellenzék rendkívül fragmentált a fővárosban, a legerősebb kormányellenes párt a Momentum Mozgalom (10 százalék), őt követi a Demokratikus Koalíció (9 százalék), illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Jobbik (8-8 százalék), az MSZP és a Párbeszéd 6-6 százalékon áll a fővárosban, az LMP pedig 5 százalékot szerezne. Egyik párt sem éri el a Fidesz-KDNP népszerűségét, mivel a rejtőzködők aránya 12 százalékos, amely fele akkora, mint a kormánypártok előnye bármely ellenzéki párttal szemben.

Minden társadalmi csoportban legalább kétharmad azoknak az aránya, akik az elmúlt nyolc évben előrelépést tapasztaltak Budapesten, összességében pedig a fővárosiak 71 százaléka vélekedett így. Még a baloldaliak többsége (53 százalék) is ezen az állásponton van, de a Jobbik táborának nagyobb része is (56 százalék) fejlődést érez 2010 óta. A kormánypártok táborában pedig tulajdonképpen nincsenek olyanok, akik elégedetlenek lennének a főpolgármester munkájával.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018. szeptember 5-10. között készült 800 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb budapesti lakosságra nem, kor, és iskolai végzettség szerint. 800 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,5 százalék.

A kutatás innen tölthető le.