2010.10.28. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

Kormánypárti ellenzékiek?


Az önkormányzati választások után egy hónappal is vonzó a kormánypártokat támogatni – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasznak készült országos közvélemény-kutatásából. A Fidesz-KDNP pártszövetséget a potenciális szavazók 60 százaléka támogatja. A legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP kétszer annyi szavazót tudhat maga mögött, mint a Jobbik (12 százalék) és tizenkétszer annyit, mint a Lehet Más a Politika (2 százalék).


2010.10.27. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

Kormánypárti ellenzékiek?


Előzetes a közvélemény-kutatásból: A második Orbán-kormány intézkedéseit az önkormányzati választások után is támogatják az ellenzéki szavazók – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasznak készült országos közvélemény-kutatásából. A második akcióterv válságadóival is a kormánypártiaknál sokkal többen szimpatizálnak.


2010.10.22. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

Nem Gyurcsánytól várják a csodát


Az érvényesen válaszolók mindösszesen 16 százaléka véli úgy, hogy Gyurcsány Ferenc lehet az MSZP megmentője. Ezzel szemben Botka Lászlóról 46 százalék gondolja, hogy vezetésével megerősödhetnek a szocialisták. A volt miniszterelnök három, „nélküle elért” választási vereség után platformalapításával egyértelműen újra bejelentkezett a párt irányvonalának meghatározására. Ebben azonban nem csak az MSZP egyes meghatározó politikusai és a választópolgárok túlnyomó többsége, de a szocialista szimpatizánsok sem támogatják.


2010.09.29. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

Hatékonyság vagy ellensúly


A vasárnap esti hírek a kormánypártok elsöprő győzelméről fognak szólni – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készített budapesti és országos közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki pártok hiába számítottak a kormányból kiábránduló hatalmas szavazótáborra, a Fidesz-KDNP az aktív szavazók 61 százalékának támogatását élvezi.


2010.09.7. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

A száznapos kormány megítélése


A kérdésre válaszolni tudók 57 százaléka elégedett a kormány munkájával, 63 százalékuk pedig a kormányfő munkáját értékelte „jó” vagy „jeles” osztályzattal – a Nézőpont Intézet 2010. augusztus 30. és szeptember 5. között, 2000 fő telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatása szerint. Az országos, reprezentatív mintán készült felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek leginkább az Új Széchenyi Terv meghirdetését és a bankadó bevezetését támogatják, legkevésbé pedig az egykulcsos, de családbarát adózást. Ugyanakkor ezzel a döntéssel is tízből négyen egyetértenek.


2010.08.25. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

Harmadik forduló előtt


A Fidesz minden választáson győzni tudott 2006 ősze óta, amire négy év után ismét minden esélye megvan az októberi „harmadik fordulóban”– derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából. A Fidesz-KDNP támogatottsága az aktív szavazók körében közel kétharmados. Az MSZP-nek már nincs „ötödik hadoszlopa” – a választási részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók 13 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a Jobbikot választaná, az LMP pedig 4 százalékot szerezne.


2010.07.28. | Aktuális | Nézőpont Intézet |

Nincs hitelességi deficit


Orbán Viktor miniszterelnöki munkájával a megkérdezettek 64 százaléka elégedett, derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából. A kormányfő ezzel az eredménnyel továbbra is kétharmad közeli támogatottságot élvez. A kabinet tevékenységét az embereknek több mint fele (54 százalék) pozitívan ítéli meg, azaz mintegy hatvan nappal a kormány megalakulása után sem figyelhető meg úgynevezett hitelességi deficit, sőt; a kormány megítélése jelentősen javult az egy hónappal ezelőtti értékhez képest (akkor 46 százalék volt elégedett a kormány teljesítményével).