A NÉZŐPONT INTÉZET ALAPÍTVÁNY-TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐ FŐVÉDNÖKSÉGE MELLETT-PÁLYÁZATOT HIRDET

Kedves pályázók a rendkívüli helyzetre tekintettel a pályázat leadásának az új határideje április 17.-e !

Neked mit jelent az európai életmód fogalma? Pályázz Te is!

A legjobb öt tanulmány szerzője lehetőséget kap a pályázat során benyújtott írásának a témában készülő tanulmánykötetben való közzétételére.

Minden olyan hallgató pályázatát várjuk, aki társadalomtudományi, jogtudományi, politikatudományi és bölcsészettudományi doktori képzésben vesz részt, vagy mesterszakos tanulmányokat folytat, és legalább egy alapszakos oklevéllel rendelkezik. Pályázó lehet továbbá, aki a fenti területeken három éven belül szerzett doktori fokozatot.

A pályázatokat elbíráló háromtagú szakmai bizottság tagjai Vizi. E. Szilveszter, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Martonyi János, a Demokrácia Központ Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, volt külügyminiszter és Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Mi indokolja az európai életmód előmozdítását?
A Nézőpont Intézet Alapítvány – Trócsányi László európai parlamenti képviselő, korábbi igazságügyi miniszter fővédnöksége mellett – pályázatot hirdet az európai életmód fogalmának értelmezéséről. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnökasszonya programja részeként meghirdette az európai életmód előmozdításáról szóló portfóliót, amelynek elnevezéséről jelentős közéleti vita bontakozott ki. Margaritis Schinas európai bizottsági alelnök megbízólevelében hosszas leírást olvashatunk a portfólió tartalmáról. Ez alapján a polgárok készségeinek és képességeinek munkaerőpiachoz való igazítása, a digitális kihívásokra adott megfelelő válasz és az európai polgárok felkészítése a 21. század problémáira mind-mind az európai életmód előmozdításához kapcsolódó területek.

Az Egyesült Királyság népszavazással döntött a kilépésről, az Európai Alkotmányszerződést a holland és francia népszavazásokon elutasították, az írek nem támogatták az első népszavazáson a Nizzai Szerződést. Ezek a fejlemények bizonyítják, hogy az európai döntéshozóknak fokozottabb figyelmet kell fordítaniuk a tagállamok polgárainak véleményére. Helyre kell állítani a bizalmat, közös, európai értékeinkre építve, az Unió jövőjében. Ha az Egyesült Államokra hősként tekintenek polgárai, mint jólétük zálogára, akkor miért nem tekintenek hasonlóan az uniós tagállamok polgárai az Európai Unióra, mint az európai békeprojekt zálogára? Az Európai Unió jövőjéről szóló párbeszédben kétségtelenül helyet kell kapjon az európai életmód kérdése, és annak tudományos vitája is.

Honnan ered az európai életmód támogatása kifejezés? Támogatni, vagy védelmezni kell az európai életmódot? Milyen célokat kell kitűznie az Uniónak a portfólió keretében? Milyen hozzáadott értéket képvisel az új alelnöki portfólió? Hogyan lehetne hozzájárulni az európai életmód népszerűbbé tételéhez a kulturális támogatások, sporttámogatások, oktatás és a beilleszkedés elősegítésének eszközeivel? Hogyan lehetne közös európai stratégiát elfogadni? Milyen értékeket képviseljen az Európai Unió? Léteznek közös európai értékeken kívül olyan az egyes tagállamokhoz köthető értékek, amelyek védelmezésének a tagállamok számára prioritást kell jelentenie? A fenti kérdések irányadó jellegűek, bármilyen az európai életmódhoz kapcsolódó tanulmány benyújtható a pályázaton.

Minden olyan hallgató pályázatát várjuk, aki társadalomtudományi, jogtudományi, politikatudományi és bölcsészettudományi doktori képzésben vesz részt, vagy mesterszakos tanulmányokat folytat, és legalább egy alapszakos oklevéllel rendelkezik. Pályázó lehet továbbá, aki a fenti területeken három éven belül szerzett doktori fokozatot. A leadott tanulmány terjedelme legfeljebb egy szerzői ív.

Az első helyezett 200 000, a második helyezett 150 000, a harmadik díjat elnyerő pályázó pedig 100 000 forintos pénzjutalomban részesül. A legjobb öt tanulmány szerzője lehetőséget kap a pályázat során benyújtott írásának a témában készülő tanulmánykötetben való közzétételére.

A pályázatokat elbíráló háromtagú szakmai bizottság tagjai Vizi. E. Szilveszter, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Martonyi János, a Demokrácia Központ Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, volt külügyminiszter és Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. Az elkészült tanulmányokat az [email protected] címre várjuk.

Az eredményekről minden pályázó két héten belül értesítést kap. A legjobb öt tanulmány szerzője lehetőséget kap egy előadás megtartására a témában szervezett áprilisi konferencián.

Budapest, 2020. február 4.