Közvélemény-kutatás

Képviselet nélkül maradhat az LMP tábora

képviselet nélkül _ főkép

A Lehet Más a Politika aktuális dilemmája,
hogy bárkivel működik is együtt, a stratégia mindenképpen megosztja, azaz csökkenti jelenlegi táborát, de a döntés elnapolása is a támogatottság romlásával járhat. Partnerválasztás esetén az LMP táborának egyharmada képviselet nélkül maradna.

A LEGFONTOSABB
  • a baloldali együttműködés megosztja az LMP 4 százalékos táborát
  • az LMP-vel szimpatizálók 62 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy az Együtt 2014-re szavazzon a jövőben
  • az MSZP-t az LMP táborának 63 százaléka, a Demokratikus Koalíciót 50 százaléka utasítja el

Jávor Benedek frakcióvezetővé választása óta – de nem e miatt – az LMP a parlamenti bejutási küszöb szélén egyensúlyozik, holott a szövetségkeresés előtt, másfél évvel ezelőtt még a Jobbik legnagyobb riválisának számított. A Nézőpont Intézet 2011. június 6-9. között készített kutatásában mindkét pártot 9-9 százalék támogatta. Az Együtt 2014 megalakulása újabb kihívás elé állította az LMP-t, hiszen Bajnai Gordon formációjával együttműködve a támogatóik egy része képviselet nélkül maradhat.

A választásra jogosult felnőtt lakosság 4 százaléka szimpatizál jelenleg a legkisebb parlamenti párttal, míg Bajnai Gordon formációját 7 százalék támogatja – a Nézőpont Intézet október 24-26. és 29-31. között készült felmérése szerint. Az Együtt 2014 jelenlegi formájában különösen vonzó az LMP-vel szimpatizálók számára, hiszen 62 százalékuk elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben a Bajnai Gordon fémjelezte tömörülésre szavazzon.

Az LMP és az MSZP bármilyen együttműködése azonban a tábor közel kétharmadát távol tartaná a voksolástól: mindössze 29 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy a jövőben a szocialista pártra, vagy jelöltjeire szavazzon. Ezt részben az erős demográfiai törésvonal is magyarázhatja: az LMP táborának 44 százaléka 30 év alatti, 59 százaléka legalább érettségivel rendelkezik, 30 százaléka Budapesten, 80 százaléka pedig nyugat- és közép-magyarországi megyében él.

Meglepő, hogy az MSZP elutasítottsága még Gyurcsány Ferenc pártjáénál is magasabb az LMP táborában: utóbbival kapcsolatban csak minden második elempés (50 százalékuk) vetette el a jövőbeli támogatás lehetőségét.

Ön inkább elképzelhetőnek, vagy inkább elképzelhetetlennek tartja, hogy az alábbi pártokra szavazzon a jövőben? (a magukat LMP-szimpatizánsnak vallók körében; n=40)

A kutatásról

Az adatfelvétel 2012. október 24-26. és 29-31. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, a magyarországi felnőtt lakosságot kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos, kérdőíves lekérdezés (CATI). Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.

A Nézőpont Intézet telefonos kutatásaiban a pártszimpátiát (félig) nyitott kérdéssel kutatja. Ez azt jelenti, hogy a telefonos operátor mindössze a kérdés szövegét olvassa fel („Melyik pártra szavazna Ön, ha most vasárnap lennének a választások?”), majd a spontán érkező válaszokat munkatársunk jelöli be a listán – természetesen folyamatos ellenőrzés és kontroll mellett. Természetesen az új belépők esetében mindig bővíteni kell a listát: nem történt ez másképp a Demokratikus Koalíció megalakulása után (ahol felkerült a „Demokratikus Koalíció / Demokrata Párt / Gyurcsány Ferenc pártja” item is), de Bajnai Gordon zászlóbontása után sem (ahol pedig a „Bajnai Gordon pártja / Együtt 2014 Mozgalom / Milla / Szolidaritás” item bármelyik említése jelentett új lehetőséget).

A Nézőpont Intézet pártpreferencia kérdését tehát – a befolyásolás elkerülése miatt – nem előzi meg egyetlen olyan kérdés sem, ahol a pártok listájával találkozhatna a megkérdezett.

Aktuális kutatásunkban a Fidesz-KDNP támogatottsága 34 százalék, az MSZP és a Jobbik támogatottsága pedig 11-11 százalékos.

A kutatás innen tölthető le.